Implantációs felépítmény
Az implantátum csavar gyógyulása után lehet belecsavarni az implantátum felépítményt. Ez a felépítmény rész lesz az, amely már kiemelkedik a csont felszínéből, illetve az ínyből is, azaz a szájban már látható. Ez azonban még nem maga a korona! Ezt a felépítményt külsőleg úgy kell elképzelni, mintha egy ép (vagy tömött) fogat az orvos lecsiszolt volna ahhoz, hogy majd koronát lehessen ráhúzni. Azt is mondhatjuk, úgy néz ki, mint egy fogcsonk. Az implantátum felépítmény része ugyancsak készülhet titánból és cirkoniumból egyaránt. Cirkonium csavarhoz természetesen minden esetben cirkonium felépítmény társul, titán implantátumhoz azonban készíthető cirkonium és titán felépítmény egyaránt.

